Megvalósult eseményeink

Erdélyi Béla Diákkonferencia

Helyszín

Munkács, Erdélyi u. 22.

Időpont

Péntek, 2026. május 15.

Május 15-én került megrendezésre immár negyedik alkalommal az Erdélyi Béla Diákkonferencia, ahol a Kárpátaljai Művészeti Akadémia végzős hallgatói mutatták be tudományos munkáikat és kutatásaikat.

A konferencia hivatalos részét követően az esemény a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol a résztvevők idegenvezetésen vettek részt, és közelebbről is megismerkedhettek a Magyar Ház történetével és tevékenységével.

A díjátadó előtt a diákokat a Kárpátaljai Művészeti Akadémia rektora, tanáraik, valamint a Munkácsy Mihály Magyar Ház igazgatója is köszöntötte. Ezt követően került sor az első három helyezett, valamint a különdíjas résztvevők díjazására, majd az ünnepség állófogadással zárult.

A rendezvény egyik különleges pillanata volt, hogy a résztvevők az Erdélyi Béla Alkotóház múzeumi gyűjteményének legújabb kiállítási tárgyával, a nemrég előkerült történelmi ezüsttálcával is fényképezkedhettek. A babérkoszorúval díszített, gravírozott tálcát Erdélyi Mihály és Ilona gyermekei ajándékozták szüleiknek házasságuk 50. évfordulója alkalmából 1933-ban. A tálcán valamennyi gyermek neve megtalálható.

Nagy öröm számunkra, hogy idén is közösen szervezhettük meg ezt az eseményt, amely mára már hagyománnyá vált.

Footer logoFooter logo

Nyelv:

Nyitvatartás*

Hétfő

08:00-17:00**

Kedd

08:00-17:00

Szerda

08:00-17:00

Csütörtök

08:00-17:00

Péntek

08:00-17:00

* Kivéve az állami és egyházi ünnepnapokon

** Közép-európai idő szerint

Minden jog fenntartva © 2026 Magyar Ház névadó Migaya Munkachi